2013

Kedves Barátaink!
 
Viki: – Ezt a levelet a vonaton ülve, a találkozóról hazafelé tartva írom Nektek. Nagyon furcsa élmény újra kint lenni a burokból, amit éreztem magam körül a találkozó során. Látom az embereket, elképzelem a történeteiket, és kíváncsi vagyok rájuk. Ugyanakkor torkomra fagynak a szavak, úgy érzem, nem tudok beszélni. Annyi érzelmet éltem meg az elmúlt napokban, hogy nem is bennem vannak már, hanem körbelengnek, mint valami felhő. Szeretettel gondolok a csoportra – a nagy- és kiscsoportra egyaránt. Rátok. Szerteszaladunk a világban, de ez az emlék összeköt minket.
 
 
Dávid: – Ma levágtam a füvet. Rendet raktam az asztalomon és felhívtam néhány embert, akivel rég nem beszéltem… Érzem, hogy könnyebben mondok nemet és bátrabban igent. Talán egy kicsit jobban odafigyelek másokra. És ezt Nektek köszönhetem. Persze, van, ami hátrazuhan a múlt időbe: átlelkesülve, de emlékként mesélek már az átélt kalandokról, és látom, hogy a hallgatóság kicsit zavartan, csodálkozva, néha kíváncsian figyel. Látják, hogy valami nagy horderejű történt velem. Amit átéltünk, amit közösen alkottunk – amit meg tudtunk mutatni magunkból a másiknak és az is, amit nem tudtunk megmutatni, és a másik ezt elfogadta – a mi hetünk, a mi nagy kalandunk: fontos. Talán lesz köztük olyan is, aki eljön majd 2015-ben. És akkor újra kezdhetjük a vitát a koncentrikus körökről…
 
Köszönjünk nektek az együtt töltött időt! Találkozunk 2015-ben!
 
Komjáti Viktória és Klein Dávid
 
 
Gyakorlati tudnivalók
 
Kultúrák Közötti Kommunikáció Nemzetközi Találkozó 2015: A következő találkozó időpontja 2015. július 13-19. Idén 97-en regisztráltatok. Legyünk 2015-ben 200-an. Írjátok be a naptáratokba a dátumot!
 
Küldjetek szubjektív beszámolókat: Arra bíztatunk Titeket, hogy írjátok meg élményeiteket, benyomásaitokat. Ezek segítségével – a honlapon és a közösségi médián keresztül – jobban meg tudjuk mutatni másoknak, miről is szól egy ilyen találkozó. Küldhettek egy-két bekezdéses rövid „szösszeneteket” (ezeket honlapokon, programfüzetben, stb. tudjuk felhasználni), vagy akár több oldalas cikk-szerű beszámolókat is. (Ezek bekerülhetnek tervezett kötetünkbe.)
 
Antológia (második bővített, javított kiadás): Fontolgatjuk, hogy a találkozón megismert tanulmánykötetünket kiegészítjük válogatott írásaitokkal és újból megjelentetjük. A jelen kötet így kétszeresére bővülne és szándékunk szerint fele-fele arányban tartalmazna szakmai írásokat és szubjektív beszámolókat. Az így létrejövő kiadvány szintén lehetőséget biztosít majd arra, hogy az érdeklődőkkel megismertessük a Kultúrák Közötti Kommunikáció Találkozó hangulatát, lényegét.
 
Ha fényképeztetek, osszátok meg velünk a képeket: Küldjétek el őket (vagy egy letöltésre szolgáló linket) az info@edge2000.hu e-mail címre.
 
Ha szeretnétek kapcsolatban maradni a találkozó többi résztvevőjével: Lépjetek be a www.encounter.hu honlapra felhasználónevetek és jelszavatok segítségével és listáztassátok le a 2013-as találkozó résztvevőit. (Ha nem megy, lépjetek velünk kapcsolatba, segítünk!) „Lájkoljátok” a www.facebook.com/CCCworkshop oldalt is.
 
Ha bármilyen ötletetek, javaslatotok, észrevételetek van, keressetek minket az info@edge2000.hu e-mail címen!
 
 
 
 
Hol a helyem a világban? Beszámoló a Kultúrák Közötti Kommunikáció Találkozóról
 
(Megjelent A Magyar Coachszemle 2013/4. számában.
A teljes lapszám letölthető ITT)
 
Hol a helyem a világban? Miben különbözünk, miben hasonlítunk? Kell-e az, hogy egyetértsünk? Számít-e az önismeret? Hogy lehetek jobb terapeuta/pedagógus/orvos/szociális munkás/szülő? Hogy lehetek jobb ember? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ néhány hete Pécsett, a Kultúrák Közötti Kommunikáció Személyközpontú Találkozón.
 
  
 
„Vizsgálatok sora támasztja alá azt a hétköznapi megfigyelést, hogy milyen kevéssé ismerjük önmagunkat és viselkedésünk hatásait. Hogy gyakran félreértjük egymást, az valójában nem csoda: minden ember másfajta tapasztalatokkal, előélettel rendelkezik. Az azonos nyelvet beszélők is más és más érzelmet, jelentést kapcsolnak az egyes szavakhoz. (…) A kommunikáció nehézségei természetszerűleg megsokszorozódnak a különböző nyelvet beszélők vagy különböző kulturális háttérrel rendelkezők között. A kommunikációs nehézségek legyőzésétől nem kisebb dolog függ, mint egyéni boldogságunk, a csoportok hatékonyabb működése, országok békében egymás mellett élése.”[1]
 
1984-ben és 1986-ban Carl Rogers és munkatársai közreműködésével átütő erejű egyhetes személyközpontú találkozó zajlott le Szegeden. A rendszerváltás előtti Magyarországon rendkívüli esemény volt az elismert amerikai pszichológus és az általa képviselt személyközpontú szemlélet megjelenése. A rendezvényen több száz pszichológus, pedagógus, tudós, egyetemista, segítő foglalkozású és érdeklődő vett részt. 2009-ben a találkozó 25 éves évfordulója alkalmából hasonló címmel újra megrendezésre került a személyközpontú találkozó, ahol a résztvevők kifejezték igényüket, hogy az esemény rendszeressé váljék. Két év múlva, 2011-ben arra kerestünk választ, kik vagyunk mi: pedagógusok, pszichológusok, orvosok, vállalatvezetők, diákok, szülők ma, a XXI. században; mit jelent a személyközpontú megközelítés számunkra, most. Hagyomány született. Ezek az összejövetelek – csak úgy, mint hajdanán az 1984-es csoportélmény – sok résztvevő életében sorsfordító eseménynek bizonyultak: megérezhettük a szabadság lelkesítő ízét és az ezzel együtt járó felelősséget egyaránt.
 
Az idei találkozóra július 15-21. között került sor Pécsett. A hazai és külföldi facilitátorok segítségével megtartott összejövetel elsősorban tapasztalati tanulásra nyújtott lehetőséget: a személyközpontú megközelítésről sok minden megtudható könyvekből, de „elsajátításához” saját élményre van szükség.
 
A személyközpontú csoportok sajátossága, hogy a résztvevők „vezető” helyett a csoportfolyamatokat serkentő - de teljes értékű résztvevőként jelen lévő - facilitátorok segítségével, minimális keretek mellett, szabadon találkozhatnak: kétségeik, félelmeik, érzéseik fel- és elismerésén, felmutatásán keresztül. Ezek az intenzív csoportélmények alkalmasak arra, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz és egymáshoz, meglássuk a másikban a hasonlót, de megtanuljunk békében egyet-nem-érteni is. A szabadon kibontakozó kis- és nagycsoportos önismereti élmények mellett a témacsoportokban a társadalmi feszültségek forrására, a segítő foglalkozásúak munkájához kapcsolódó kérdésekre, az egyén útkeresésére vonatkozó témákat dolgozunk fel.
 
A találkozók egyik fő vezérfonala a kiscsoport. A jelentkezők első nap a helyszínen megadott facilitátorok (vagy facilitátor-párok) csoportjaiba iratkozhatnak fel. A kiscsoportok kb. 10-15 főből állnak. Az első napon megalakult csoportok összetétele a hét folyamán nem változik, napi kétszer két órára gyűlnek össze. Ezekben a csoportokban teljes mértékben az történik, amit a résztvevők szeretnének. Nincs megadott téma, nincsenek keretek, elvárások. Jellemzően intenzív önismereti és társas folyamatok zajlanak. [2]
 
A találkozó másik fő eleme a nagycsoport. Minden nap reggelén az összes résztvevő találkozik két órára, és az történik, amit szeretnének: keretek, elvárások itt sincsenek. A nagycsoportban nem feltétlenül van kijelölt facilitátor – ezt a csoport a helyszínen dönti el. A nagycsoport érdekessége, hogy ilyen formában, személyközpontú (nem-)keretek között valószínűleg sehol nem tapasztalható meg, csak egy ilyen találkozón.
 
A napi programot témacsoportok színesítik. A témacsoport egy másfél órás szemináriumszerű esemény, melyre minden nap azonos időben kerül sor. Párhuzamosan több témacsoport is zajlik különböző termekben, ezekre a helyszínen kell feliratkozni. A témacsoport vezetője bemutat egy témát, melyet a csoporttal közösen megvitatnak, de vannak olyan témacsoportok is, ahol közös játék vagy alkotás történik – például művészetterápia-jellegű csoportok. Az idei workshopok a legkülönbözőbb témákat járták körül, így például részt vehettünk egy filmvetítésen a szülés szabadságáról, meg lehetett tapasztalni a hipnózis élményét, el lehetett sajátítani a mindfulness meditáció elméletét és gyakorlatát, megismerkedhettünk az alternatív tanítás különböző módszereivel.
 
Az esti programok között szerepelt a Rögtönzések Színháza, amely különleges élményt nyújtott a résztvevőknek. A színháznak ez a formája a pszichodrámából táplálkozik, és az önismeret egy kreatív módját jelenti. A közönség soraiból bárki megoszthat egy történetet vagy egy álmot, amit a színészek improvizációs játékkal azonnal visszaadnak. A színjáték segíthet a történetmondónak más nézőpontból látni saját történetét, átformálni, jobban megérteni azt.
 
Visszatérve a kis- és nagycsoportok működéséhez, fontos szót ejteni röviden a facilitátorok szerepéről és a csoportfolyamatról mint spontán dinamizáló erőről. Általában szólva, a facilitátor olyan személy, aki serkenti a csoportfolyamatokat, és segíti a csoport tagjait abban, hogy közösen, együttműködve elérjék közös céljaikat. A személyközpontú (encounter) csoport facilitátora bízik az „itt és most” kialakuló csoportfolyamatban, ezért nem strukturál, nem irányít, és nem avatkozik be direkt módon. Feladata elősegíteni egy olyan biztonságos légkör kialakítását, ahol a kifejezés szabadsága nő, a védekező mechanizmusok és hárítások pedig csökkennek. A valódi pozitív és negatív érzések kifejezésének hatására alakul ki a kölcsönös bizalom tere, és válik kézzelfoghatóvá a csoport megtartó és támogató ereje. Az elfogadás kulcsfogalom: a csoporttagok egyre inkább megtanulják elfogadni magukat olyannak, amilyenek, és ugyanez történik másokkal kapcsolatban is. Amikor a hétköznapokban oly gyakori kapcsolati merevség, gátlás felszabadul, az emberek képessé válnak arra, hogy meghallgassák egymást, tanuljanak egymástól. Egy encounter csoportban a személy folyamatos visszajelzéseket kap társaitól, tükröt kap saját magáról, és arról, hogy milyen hatást vált ki másokból. Olyan térben történik ez, ahol az érzelemkifejezés bármilyen módja helyénvaló: ki lehet fejezni dühöt és haragot, de át is lehet ölelni egymást. A csoportban megtapasztalt szabadság és a nyílt kommunikáció a hétköznapi kapcsolatokba is átültethető. Az encounter csoportok a személyes függetlenség növekedéséhez, az érzések nyíltabbá válásához, a kreativitás fokozódásához vezetnek.(Rogers, 2008)
 
 
Nehéz a Kultúrák Közötti Kommunikáció Találkozóról úgy 

beszélni, hogy az „laikus” számára is érthető legyen. Nem azért, mert annyira szakmai, hanem sokkal inkább, mert annyira szubjektív. Ami történik, az tulajdonképpen annyi, hogy az emberek leülnek egy körben beszélgetni, és senki nem mondja meg, hogy mit csináljanak, mit csinálhatnak, vagy mi legyen a téma. Valaki elkezd beszélni, és beindul egy folyamat. Ez a folyamat eleinte lehet furcsa, bizonytalan, hiszen miről is beszéljünk, hogyan? Annyira különbözőek vagyunk, hogy egy ilyen helyzetben elkerülhetetlenek a kisebb-nagyobb konfliktusok, nézeteltérések, amit aztán mediátor nélkül, a csoportnak magának kell megoldania. A személyközpontú csoportban hamar azt vesszük észre, hogy érzelmekről beszélünk. Saját érzéseinkről, félelmeinkről, elvárásainkról egyre pontosabban próbálunk és tudunk fogalmazni, míg végül kialakul valamiféle közös nyelv, melyet használva egyre kevésbé használunk címkéket, sémákat, maszkokat. Amikor mindenki leveti álarcait, lehetőségünk nyílik arra, hogy „találkozzunk” másokkal és önmagunkkal. Nyitottabbá, befogadóbbá, megértőbbé válunk. Az egy hét alatt megtanulunk valóban odafigyelni másokra, és cserébe mi is olyan odafigyelést kapunk, ami a hétköznapokban sokak számára elérhetetlen.
A csoportfolyamat gyakran nehéz és hosszú, napok telhetnek el, mire kialakul egy olyan biztonságos légkör, melyben a résztvevők már nem idegenek egymás számára, melyben már egyre kisebb dózisban van jelen a megnyílástól, őszinteségtől való félelem. Ez a feltárulkozás kinek könnyebb, kinek nehezebb, és előfordul, hogy valakivel nem történik meg, de a csendes tagok is aktív részei a folyamatnak, hiszen bennük is erős élmények zajlanak.
 
 
 
 
Irodalomjegyzék
Carl Rogers: Találkozások: A személyközpontú csoport Budapest, Edge 2000 Kiadó, 2008.
 
Jegyzetek
[1] Részlet az 1984-es esemény meghívójából
[2] A csoportok működéséről bővebben lásd Carl Rogers Találkozások: A személyközpontú csoport című könyvét