Pedagógusok

„Valódi csoda, hogy az oktatás modern módszerei nem fojtották el csírájában a kutatáshoz elengedhetetlen érdeklődést, mert ennek az érzékeny kis növénynek bíztatás mellett elsősorban szabadságra van szüksége, e nélkül elpusztul.” Einstein

Carl Rogers nevét a pedagógusok is biztosan ismerik, hiszen a világhírű pszichológus által útjára indított személyközpontú szemlélet mélyen összefonódik a nevelés kérdéseivel. A pedagógia – az óvodától az egyetemig – talán a legfontosabb eszköze annak, hogy a jövő nemzedéke egy igazságosabb és emberibb társadalomban, boldogabb életet élhessen. A Rogers által képviselt gyermekközpontú szemlélet a pedagógiában megteremtette a tanulóközpontú iskola fogalmát és igényét. A legnagyobb felismerés, hogy akkor tudjuk leginkább elősegíteni egy másik ember fejlődését, ha őszintén önmagunk vagyunk, feltétel nélkül, a maga teljességében elfogadjuk a másik embert, és empatikusan megértjük, amit közölni akar velünk. Ha a tanárnak sikerült elsajátítani ezt az attitűdöt, a tanulás serkentőjévé, facilitátorává válhat, együtt tanulhat a tanítványaival.

Sok száz tanár és sok ezer diák vizsgálatával napjainkra számtalan vizsgálat támasztja alá, hogy ha a tanár hiteles, megértő, gondoskodó, akkor a tanulók könnyebben elsajátítják az írás, olvasás, számolás alapjait, de ami még fontosabb, hogy kreatívabbak lesznek, fejlődik a problémamegoldó képességük.

A tanulóközpontú iskola

  • A bizalom légközének megteremtése az iskolában rendkívüli fontosságú. Az a közeg, ahol a gyerekek az életük felét töltik, egy élhető, családias, szerethető hely kellene, hogy legyen.
  • Olyan élettér, olyan légkör, ahol a kísérletezés, a kíváncsiság, az érdeklődés nem alszik ki, ahol a tanulás természetes izgalma megmarad.
  • A tanulók önbizalma egészséges, nem félnek a tanártól, a megaláztatástól, a szidástól, a kudarctól.
  • Az intellektuális és érzelmi lelkesedés egyaránt érték, melyet a gyerekek megtanulnak jól használni.
  • A másság elfogadható és természetes: a gyerekek nem tanulnak a másságot hátrányosan megkülönböztető attitűdöket.
  • A konfliktus része az életnek, ahogyan az osztálytermi életnek is. A gyerekek megtanulnak intelligensen érvelni, nem félnek kifejezni a negatív érzelmeket sem: a biztonságos, elfogadó légkör lehetőséget teremt a konfrontációra.
  • A tanár képes katalizálni a tanulók belső motivációját, a tanulási, fejlődési folyamatot.
  • A tanár része a folyamatoknak, nem pedig „felügyelője”, ily módon részt tud venni a kommunikációban és a gyerekek egymás közötti interakcióit facilitálva együttműködő, egymást segítő-támogató tagokból álló csoporttá válhat az osztályközösség, az iskola.

 

Magyarországon a legtöbb helyen még a régi, poroszos felfogás szerint oktatnak a tanárok. Ebben a szemléletben a frontális oktatás dominál, a tanár anyagod „ad le” az óráin, melyet a gyerekek megtanulnak és „visszaadnak”. Itt lecke van és adok-kapok, ahol jelentősen a gyerek befogadó képessége, nem pedig a személyisége dominál. Bár napjainkban a tanárképzésben igen elterjedtek a gyermekközpontú tanítási módszerek, azonban a rendszerbe bekerülő frissen végzett, fiatal tanárok minden lelkesedésük ellenére egy roppant merev rendszerben találják magukat, ahol a gyakorlatban már rendkívül nehéz a kísérletezés, a kollegákkal való együttműködés. Számtalanszor találják szemben magukat az oktatáspolitikai vitákkal, és a gyerekekkel, akik már alsó tagozatban kiábrándulnak az iskolából és „ellenségekké” válnak.
 

A gyermekközpontú szemlélet azonban terjed, és mi hisszük, hogy hiteles, őszinte viselkedéssel az általunk képviselt értékek tovább adhatók. Minden olyan gyermek, aki ilyen légkörben töltheti felfedezésekkel és izgalmakkal teli tanulóéveit, kibontakoztatva adottságait egészséges önértékeléssel és jó önismerettel vághat neki az életnek. Ez a közeg megvalósítható a pedagógus gyermekszemlélete, viselkedése és személyisége által. A tanárképzésben részt vevők a legtöbb esetben csak elképzelik ezt a közeget, de sohasem tapasztalták még a gyakorlatban. A szemináriumok, iskolai gyakorlatok nem nyújtanak lehetőséget arra, hogy résztvevőként, saját bőrükön érezzék milyen az, amikor szabad és kívánatos igazán önmagunkat adni, őszintének és kongruensnek lenni, és hogy az ilyen attitűd milyen pozitív reakciókat vált ki a másik emberből.

Az encounter csoport segítő, megtartó, befogadó és alkotó ereje olyasmi, amit - oktató tanári attitűd helyett facilitátori hozzáállással - egy tanulócsoporttal is meg lehet valósítani. A találkozón igen intenzív önismereti folyamatok zajlanak.

 

Hogyan lehetnék jó tanár?

Az általános kérdés mögött milliónyi újabb kérdés bújik meg. Kutathatjuk motivációinkat, fény derülhet berögzött, rossz stratégiákra, értékrendbeli kérdésekre, korai élményekre visszavezethető konfliktusokra. Sok esetben jellemző, hogy aki előkészített kérdésekkel, kitűzött céllal érkezik a találkozóra, az itt szerzett élmények nagymértékben katalizálják a megoldás felé vezető út keresését. A találkozót kifejezetten ajánljuk tehát minden olyan segítő foglalkozású és pedagógus kollégának, aki egyetért azzal, hogy munkáját a hiteles, őszinte és kongruens attitűd segítheti, akinek munkaeszköze az empátia és a kommunikáció.