A témacsoportok egységesen 15:00-kor kezdődnek és 16:30-ig tartanak.

Alternatív szerelmi kapcsolatok – témafókuszos beszélgetős csoport

Mit jelent a megcsalás neked és mit nekem? Milyen nehézségekkel és örömteli élményekkel néznek szembe azok, akik szerelmi sokszögekben, nyitott kapcsolatokban, poliamóriás kapcsolatokban és hasonló furcsaságokban élnek? Mit gondolsz, mit érzel ezekről a kérdésekről? Mi, a témacsoport meghirdetői, nem vagyunk szakértők, de ezek a kérdések fontosak számunkra, hatnak életünkre. Ha téged is foglalkoztat a téma, gyere, beszélgessünk!

Pilz Fanni:

Még az egyetem alatt találkoztam a CCC-vel- önkéntesként kezdtem, majd az itteni közösség és a Pécsett eltöltött egy hét hamar behúzott magába. Nagyon szeretem a CCC-k intenzitását, azt, hogy napközben ilyen sok órát teszünk abba, hogy saját magunkkal és a környezetünkben másokkal dolgozunk, este pedig tulajdonképpen ugyanez folytatódik, csak egy másik térben találkozunk egymással. Az évek alatt elkezdtem megismerkedni a személyközpontú szemlélettel is- bár mindig is közel éreztem magam hozzá, az elmúlt két évben a képzés keretein belül sokat foglalkozom azzal, hogy hogy tudom a munkámba és a magánéletembe is integrálni azt a szemléletet, amivel ezekben a nyári egy hetekben olyan sokat találkozom.

Klein Dávid:

2009 óta vagyok a CCC szervezője és elkötelezett híve. Szabadidőmben sokat birkózom önmagammal. Ez a találkozó nagyszerű lehetőség erre: fantasztikus emberek között, végezhetek kőkemény önismereti munkát. Együtt sírunk, együtt nevetünk és az, hogy ehhez szervezőként hátteret biztosíthatok, öröm és megtiszteltetés.

KERT és FALAK

Témacsoportom ötlete azon éveim élményeiből született, melyekben életem második felére készültem.

A cím és a mögötte rejlő gondolat Paulo Coelho brazil író ’Brida’ című könyvéből származik. Coelho azt írja, hogy az életben minden ember két alap-attitűd valamelyikét veszi fel: ÉPÍT vagy KERTET GONDOZ. Az építő hosszú ideig, fáradságos munkával építi épületének falait, de amikor felépíti, befejezi a ténykedést, és azután ott él a falai között bezárva. A kertész, aki ültet és gondoz, megtanul megbirkózni az időjárás viszontagságaival, megtanul folyamatosan gondoskodni, és megtanul megújulni is, hiszen a kert nagy része rendszeresen lepusztul. A kertész élete folyamatos kihívás és kaland.

Ez a metafora nagyon megihletett 9 évvel ezelőtt, amikor a 2011-es pécsi találkozóra készültem, nem sokkal azután, hogy 9 hónapra elhagytam itthoni biztonságos falaimat, és Angliában végeztem olyan munkát, amihez se azelőtt, se azóta nem volt közöm. Az angliai kalandom óta rendszeresen megvizsgálom a válaszaimat a következő kérdésekre:

  • Igaza van-e Coelhonak, hogy egy ember az élete során vagy csak ÉPÍT, vagy csak ÜLTET és KERTet gondoz? Nem lehetséges, hogy mindkettőt csinálja attól függően, hogy életének éppen milyen szakaszában van?
  • Vannak-e, s ha igen, mik a FALAIM?
  • Ha tudom, hogy mik a FALAIM, ki tudok lépni közülük legalább néha-néha, hogy valami újat tanuljak?
  • Van-e KERTEM, s ha van, mit nevelek benne? Jó kertész vagyok?
  • Szeretem-e a munkámat?
  • Főszereplője vagyok az életemnek, vagy mások életét élem?

Jó érzéssel írom le, hogy a 2011-es CCC óta a Kert és Falak témacsoport hagyománnyá vált. A találkozók heteiben egyszer vagy kétszer, az angolóráimon jól bevált technikával, váltott párokkal beszéltük-beszélgettük meg az ’ITT és MOST’-ban született válaszainkat a feltett kérdésekre, majd egy szép zöld spirál alakú kertben és egy rajzolt falon vizuálisan is megjelenítettük azokat. Vajon ugyanazok-e a 2020-as válaszaink? Beszéljük meg újra azokkal, akik ott voltak – akár egyszer, akár többször –, és szeretettel várok minden új érdeklődőt!

Bánátiné Tóth Ágnes:

Angoltanár, személyközpontú tanácsadó, encounter-csoport facilitátor és jógaoktató vagyok. 10 évvel ezelőtt a szegedi CCC-n lettem encounter-rajongó, de történetem a személyközpontúsággal 1991-ben kezdődött. Friss orosz-történelem szakos ELTE diplomámmal, amikor az orosz nyelv megszűnt kötelező tantárgy lenni, és az orosz tanároknak át kellett képződniük, óriási szerencsémre egy alternatív, személyközpontú angoltanár-képző rendszerbe kerültem. A képzést Simonfalvi László, a Valakivé válni c. Rogers-könyv magyar fordítója, angoltanár és tanárképző tréner építette fel.

Ebben a közegben lett belőlem először tanár, majd tanárképző tréner, és mindkét minőségben rengeteget csoportoztam. Ebben a közegben ismertem meg a jógaoktatómat, akivel nagyon jó barátok lettünk, akivel oly sok párhuzamot fedeztünk fel a személyközpontúság és a jógafilozófia alapelvei, gondolatai és értékei között. Neki köszönhetően már 24 éve napi rendszerességgel gyakorlom, és 14 éve oktatom a Jóga a Mindennapi Életben (JMÉ) nevű jógarendszert.

2009-ben Simonfalvi László hívta fel a figyelmemet a CCC-re, ő mutatta az utat életem első encounter-eseményéhez – amikor még el sem tudtam képzelni, milyen lehet egy encounter-csoport, milyen lehet az a személyközpontú közeg, ami nem az angoltanulásról vagy -tanításról szól.

A szegedi találkozó életem egyik legfontosabb fordulópontja volt, megmutatta milyen irányba induljak, és hogy merre tartsak életem második felében. Azóta elvégeztem a személyközpontú tanácsadói képzést, és az encounterezés, akár csak a jógagyakorlás, életem szerves része lett. Közel 2800 órát töltöttem kisebb-nagyobb, facilitált és kinevezett facilitátor nélküli csoportokban, résztvevőként és facilitátorként, Magyarországon és külföldön is.

A szegedi személyközpontú találkozók tanulságai (csaknem) negyven év távlatából

Az 1984-es egyhetes szegedi találkozó, amelyen Carl Rogers és munkatársai mintegy 300 részvevő kommunikációját facilitálták, eufórikus élmény volt a számomra: úgy éreztem szinte minden lehetséges, ha igazán akarjuk. Kelet és nyugat, fiatalok és idősek, rettenthetetlen bátrak és a következményektől rettegő „gyáva nyulak”, tapasztalt terapeuták és a személyközpontú megközelítésről mit sem tudó „zöldfülűek” elfogadhatják és megérthetik egymást, ha megértik a másikban a közeledésre irányuló őszinte törekvést.

1986-ban volt egy egyhetes találkozónk a szakembereknek (a terapeutáknak) és egy másik a „köznépnek” (ha nem is vettük túl komolyan ezt a megkülönböztetést). Ez a két hét számomra inkább a találkozás nehézségeiről szólt: több volt a félreértés, a szakítás, a búcsúzás (megegyük-e a malacsültet, ha fizetni kell érte; látjuk-e még Rogers-t, akinek a találkozó vége előtt el kellett mennie) – de minden fájdalmával együtt ez is egy életre szóló tanulsággal szolgált.

Néhány beszélgetés-indító videó-részlettel szeretném felidézni a múltat, találunk-e bennük olyan üzeneteket, amelyek hozzánk szólnak: azokhoz, akik ott voltak annakidején és azokhoz, akik még meg sem születtek akkor.

Klein Sándor:

 

Negyven évvel ezelőtt részt vettem egy hároméves személyközpontú képzésen, amely nagy hatással volt az életemre. 1984-ben és 1986-ban sikerült Magyarországra hívnom Carl Rogers-t és munkatársait. Ezek volak az első hazai Kultúrák Közötti Kommunikáció találkozók, ezeknek a találkozóknak a szellemét elevenítjük fel 2009 óta nyaranként. Hiszek abban, hogy a hitelesség, az elfogadás és a megértés attitűdjét “létezési módként” megvalósító szülők, tanárok, vezetők jobbá tették az életet azáltal, hogy bevitték a személyközpontú megközelítést a családba, az iskolába, a munkahelyre.

Festeni hívunk téged!

Spontán alakuló csoportfolyamatra, ahol mindenki az aktuális állapotával, érzéseivel vagy egy közösen választott témával foglalkozhat. Majd festés után majd beszélgetünk, hogy a vizualitás mit mond éppen nekünk, mire ad rálátást és hogy hogyan szólalnak meg együtt a készített képek. A témacsoport célja (amennyiben van ilyen), hogy a festék anyagának használatával és a kép készítés ‘megtörténésével’ valamilyen belső tartalomhoz közelebb kerüljünk másik csatornákat/érzékszerveket is bevonva, mint általában az encounter csoportokon.

 

Bredár Bora és Hámori Péter:

Bredár Bora vagyok, 23 éves, festőművész hallgató, közepesen tapasztalt ‘képkészítő’, emellett a szimbólumok világának rétegeiben jártas amatőr felfedező, encounter csoportokra 4-5 éve járok, és a csoportfolymatok mélysége mindig inspirálóan hatott az alkotómunkámra. Szerettünk volna Péterrel lehetőséget teremteni nektek, hogy együtt fessünk.

Hámori Péter vagyok (37). Nagyon érdekelnek a folyamatok, a képek, és általában az élet áramlása. Azt tapasztaltam, hogy a képzőművészeti alkotói folyamat során valahogy mást és többet érzékelhetek magamból és a világ többi részéből; a találkozás ezekkel a mélységekkel segítenek megváltozni. Mindenféle találkozás érdekel. Borával ilyesmi élményeket szeretnénk megosztani. Festeni szeretnénk.

Élményzóna – a komfortzónán túl, zóna elméletek

A tapasztalati tanulás során, az élménypedagógiai elemek felhasználásával az Élményzóna projekt célja, hogy a résztvevőket kimozdítsa a komfortzónából (játékkal, mint eszközzel), hogy aztán a tanulási zónában a résztvevők saját fizikai, lelki határaikat is feszegetve tanuljanak magukról, egymásról. A facilitátor vezetésével a reflexiós körben megosztjuk a tapasztaltakat, majd a tanulságok levonása után, a megszerzett, gyakorlatban is hasznosítható tudást megpróbáljuk átültetni a való életbe (ez a transzfer). Majd újból játszunk, tapasztalunk…és csak tapasztalunk. Játék és tanulás egyszerre.

 

Horváth András:

Horváth András vagyok, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, az Élményzóna alapító trénere. 2004 óta foglalkozom fejlesztő tréningekkel. Életemben mindig is központi szerepet töltött be a játék és a tanítás és szerencsésnek érzem magam, hogy rátaláltam két legnagyobb szenvedélyem, a pedagógia és a mozgás legjobb ötvözetére, az élménypedagógiára.

Küldetésünk: a gyermekek, a fiatalok, és a felnőttek részére biztosítani a személyiségfejlesztés különböző lehetőségeit, különös tekintettel a mozgáson alapuló élmény általi nevelésre.
2006 óta vagyok tréner, élménypedagógiai facilitátor. A Pécsi Tudományegyetem égisze alatt vezettem csoportdinamikai, kommunikációs, tárgyalástechnika, konfliktuskezelés tréningeket. Utána pedig jött a szívem csücske, a Kurt Hahn-i alapokon nyugvó tapasztalati tanulás (élménypedagógia). Ebben munkálkodom most már több, mint 15 éve. Négy területen: 1. játékos kalandprogramok szervezése, 2. Fejlesztő tréningek, 3. Képzés, oktatás (élménypedagógia módszertana), 4. A játék “terápiás célú” felhasználása a gyermekvédelmi rendszerben felnövő fiataloknál.

A kihívás – készség egyensúlya

A zónaelméletek nagy hasonlóságot mutatnak a Csíkszentmihályi Mihály – féle flow-elmélettel. Azt tudjuk, hogy a tanulás a komfortzónán túl kezdődik (itt egészséges izgalom, egészséges “szorongás”, kíváncsiság mutatkozik) és azt is, hogy ha megfelelő kihívás (magas, de elérhető célok) elé állítjuk a résztvevőket, akkor megvan a lehetőség arra, hogy átéljék a flow állapotát.
Hogyan lehetséges ezt a kihívási szintet elérni? Hogyan lehet tanulási zónában tartani a résztvevőket úgy, hogy ne essenek át a pánik zónába? Ezekről lesz szó ebben a témacsoportban.

 

Horváth András:

Horváth András vagyok, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, az Élményzóna alapító trénere. 2004 óta foglalkozom fejlesztő tréningekkel. Életemben mindig is központi szerepet töltött be a játék és a tanítás és szerencsésnek érzem magam, hogy rátaláltam két legnagyobb szenvedélyem, a pedagógia és a mozgás legjobb ötvözetére, az élménypedagógiára.

Küldetésünk: a gyermekek, a fiatalok, és a felnőttek részére biztosítani a személyiségfejlesztés különböző lehetőségeit, különös tekintettel a mozgáson alapuló élmény általi nevelésre.
2006 óta vagyok tréner, élménypedagógiai facilitátor. A Pécsi Tudományegyetem égisze alatt vezettem csoportdinamikai, kommunikációs, tárgyalástechnika, konfliktuskezelés tréningeket. Utána pedig jött a szívem csücske, a Kurt Hahn-i alapokon nyugvó tapasztalati tanulás (élménypedagógia). Ebben munkálkodom most már több, mint 15 éve. Négy területen: 1. játékos kalandprogramok szervezése, 2. Fejlesztő tréningek, 3. Képzés, oktatás (élménypedagógia módszertana), 4. A játék “terápiás célú” felhasználása a gyermekvédelmi rendszerben felnövő fiataloknál.